és osszátok meg velünk kedvenc TPD idézeteiteket, részleteiteket!
2012. augusztus 7., kedd
2012. augusztus 3., péntek
Napi Emily: A vámpírokról - 1. rész
Vásároljon most ezüst ékszereket, ezüst fegyvereket és garantáltan távol tarthatja a nem kívánt agyarasságot és a…
Nos, most, hogy a vérszívók leléceltek, beszélhetünk a vámpírokról és „Holdfény”-rendeletről.
Folytatásos ismeretterjesztő sorozatunk célja, hogy az egyperces, rövid részek a vámpírlét és a vámpírokkal való együttélés különböző aspektusait bemutassa.
A mai részben a vámpírok eredetéről beszélgetünk.
Címkék:
A vámpírokról,
fajleírás,
Napi Emily,
világleírás
2012. július 30., hétfő
6. fejezet

Miután túltettem magam a tea egyértelműen gyomorforgató ízén, megbizonyosodtam róla, hogy a vámpír elhagyta az épületet és megittam legalább két méregerős kávét, hogy kibírjam ájulás és jelentős mennyiségű alvás nélkül az ügy első napját, amely nem csak 5 abszolút halott vámpírt és egy kellemetlenkedő idegent, de néhány órányi hullakísérgetést, gép előtt pötyögést, telefonálgatást, terepmunkát és egy letartóztatást foglalt magába.
Ráadásul az egyik személy, akinek a DNS-ét megtaláltuk Marianne Donovan testén, talán csak a büntetett előéletének tudatában, de megtagadta az önkéntes befáradást az irodába, megpróbált félrelökni és elrohanni egy revolverbe kapaszkodva. Kevin már vágta is a fejet, amikor a nő hozzám ért.
2012. július 26., csütörtök
Visszatérek!
Mint mindig.
Ismételt nagy szünet után, ismételten visszatértem, lassanként véget ér a július, amely hónapban, talán sokat mondok, de egy hetet töltöttem itthon. Ezen kijelentés a kifogásom az elmaradt fejezet miatt, de! ma végre megírtam a hiányzó befejező mondatot, így holnap valószínűleg, ha nem leszek vészesen fáradt/másnapos, mint a szikkadt kenyér akkor felkerülhet a 6. fejezet.
Ez itt a reklám helye volt. Holnap várlak titeket szeretettel, addig is, íme néhány morzsa éhező szemeiteknek:

2012. június 14., csütörtök
Design, oldalak
Hellóka halandók!
Mint azt már Facebookon írtam két hete, az oldal design-ja megbolondult és letörlődött, ami nem csak a főoldal tartalmát és hivatkozásait, funkcióit érintette, de a részoldalak, kisebb szekciók tartalmát is, amelyek szintén megsemmisültek a virtuális fekete-lyukban, ami bezúzta az egész oldalt. Ennek következtében új designt kellett alkotnom (ami nagyon remélem, hogy nektek is tetszik), amivel az oldal kapott egy felül, illetve alul elhelyezett menüsort, néhány plusz modult és apróságot, viszont az aloldalakat teljes mértékben újra kell írnom. Ilyen aloldalak például: Szösszenetek, Hatok Könyve, Szereplők, stb. Az egyetlen, amit a Bloggerben írtam meg és megmaradt az Az író rész.
Az újjáépítés azonban már megkezdődött, ne aggódjatok, inkább lessetek be a Helyszínek részbe, ahol immár bővebben olvashattok a történetet körülvevő világról, a helyszínekről, amiket még be fogunk járni (ha valaha elérek odáig, hogy befejezzem a 6. fejezetet).
Remélem lélekben velem vagytok és még mindig olvastok (annak ellenére, hogy nem jeleztek semmilyen formában (tisztelet a kivételnek)... Komolyan, egy rövidke füstjelnek is örülök!)
Üdv, örök optimista
Annie-tek

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Facebook Komment
Translate
..
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Chat
Népszerű bejegyzések
-
Emily esete a szívsütivel Az emberek néha kifejezetten undorítóan és visszataszítóan tudnak viselkedni. Az, hogy a vámpírok másképp nem is...
-
Hirtelen jött az ősz és vele az összetört álmok, a béna unalom, a lagymatag sorok, az elkedvetlenedés és rájöttem, már nincs több energiám...
-
Hellóka halandók! Mint azt már Facebookon írtam két hete, az oldal design-ja megbolondult és letörlődött, ami nem csak a főoldal tartalmá...
Címkék
A vámpírokról
Alior
Annie
Aranymosás
Boston's Newsapaper
érdekesség
fajleírás
fejezet
Get Ready for Bloodsucking
gyakorlati feladat
Hatok Könyve
Hellas szemszöge
iroda
James
Kevin
kihívás
köszöntő
közérdekű
más történetek
mindennapok
Napi Emily
Nick
nyomozás
pályázat
Pennát a kézbe
prológus
tündérmese
újdonságok
Ulpius
vásárlás
vicces
világleírás
Blogarchívum
-
▼
2012
(25)
- ▼ szeptember (4)