Az emberek néha kifejezetten undorítóan és visszataszítóan tudnak viselkedni. Az, hogy a vámpírok másképp nem is tudnak, nem számít, de az emberek?! Kérem, mikor lettünk ilyen... bha!
A mai napon jutottam erre a végső, szomorú konklúzióra, amikor is Mirazzal beültünk egy gyors esti kávéra és sütire az egyik belvárosi cukrászdába, mielőtt én Jack Springfielddel, a fejvadásszal találkoztam, ő pedig a Historiába sietett. Csak a szokásos forgatókönyv: rendelünk, kis csevely, kihozzák a cuccot, evés-ivás, "ezt nevezik kávénak?", rövid intermezzo a kávé fogalmáról a la Miraz, "mizu pasi fronton?", 10 perc a mai férfilakosság idiotizmusáról, vigasztalódás a "boldog szingli" eszmény hazugságaival.Éppen befejeződött Miraz apjának a konzervativizmusáról folytatott diskurzus, amikor a mellettük ülő párocska, történetesen egy vámpírnő és egy halandó férfi felé pillantottam, ahogy a pincérnő épp eléjük teszi a rendelést. Az egyik pillanatban még azt gondoltam, milyen kedves látvány, hogy cukrászdában randiznak, igazán nem jellemző az öröklétűekre, hogy ilyen normális keretek közt barátkozzanak, de aztán a tányérjaikra esett a pillantásom.
Amikor Miraznak mutattam, csak legyintett, "Én már ettem ilyet. Egész finom, bár a vaníliával spóroltak." Egy ideig még bámultam ezt a förmedvényt, ahogy feldarabolták a villáikkal és lustán kifolyt belőlük a vérként funkcionáló áfonyalekvár. Végül rendeltem egyet elvitelre, hogy Nicknek is megmutathassam, de magamban megfogadtam, hogy soha nem fogok vámpírral randizni. Undorító dolgokra veszik rá az embert.
Ti mit gondoltok erről a finomságról? A minap böngészés közben akadtam rá Lily Vanilli cukrász oldalán erre a képre, amiről első látásra azt hittem, egy valódi emberi szív. Ezt használtam a Get Ready for Bloodsuknig / Vigyázz, kész, vérszívás! borítóján is. Ahogy jobban belenéztem, rájöttem a tévedésre: ez egy süti, amit ti is megcsinálhattok az angol nyelvű recept alapján. Valentin napra, vámpírbálra, Halloweenra kötelező! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése