Vámpírok után Tündérmese?

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián innen, vagy lehet, hogy túl, élt egyszer egy lány. Ezt a lányt a Sors megáldotta oly csapodár és oly szeszélyes képzelettel, oly szavakkal és ihlettel, melyek egyre-másra, mint lepke a  virágra, egyik világból, másik mesébe ugratták kezét és szellemét, összezavarva, felkavarva nyugvó lelkének mezejét, hogy egyszer erről, másszor arról szóljon ujjáról a rege. A mai napon, mely jeles vagyon, naptár jelei és csillagok között, éppen gyorsan, a hét hevében Hófehérke és ódon meséje, megihleté a lányt, kinek keze mindjárt pennát ragadt és dalra fakadt benne az ős Képzelet, mely azt diktálta, szólítsunk meg most egy herceget, daliásat, szépet, délceget, s írjunk róla nyomban egy kastélyban, régi-régi romban, a hegynek ormán megülő pompázatos honban élő, szorgos-dolgos kisleány esetéről a herceggel s hercegnővel, titokzatos idegennel, bállal, zenével és jósággal, víg kalandot fűzzünk köré s meséljük el mi is zajlik a pöttöm vörös tincsek alatt, gondok s gondolatok között.