Napi Emily

Vásárlás

Nos, vásárlás… Mit is mondhatnék. Mindig is utáltam hétköznap is használatos ruhákat vásárolni, de a szükség nagy úr és a ruhatáram nem lesz teli magától bevethető trikókkal meg olyan nadrágokkal, amik nem reccsennek szét rajtam egy nagyobb terpesznél, szóval… nem kívánságműsor, az irodában sajnos nem viselünk egyenruhát, mint a területiek.

Most épp egy ruházati üzlet kellős közepén állok (nem mondom el melyikben), kissé tanácstalanul, hogy merre is induljak el.

Nick nyakig szövetkabátban, napszemüvegben, baseballsapkában, a felismerhetetlenség érdekében frissen borotvált arccal áll mellettem, mintha nem is ismernénk egymást. Hihetetlen, hogy miféle trükkökre kell vetemednünk azért, hogy eljöhessünk egy bevásárlóközpontba anélkül, hogy kattogó vakuk kísérjék végig a pasimat. Pillanat, helyesbítek: majdnempasimat. Valamiféle nemzetközi megegyezés értelmében nem jelentette még ki egyikőnk se, hogy hányadán is állunk, mióta Nick először jött hozzám vacsorára kb. fél éve. Nem is baj. Míg nincsenek emiatt zavaró, kínos beszélgetéseink, addig nem zavar a dolog.

 - Mit veszünk? – kérdezi halkan, a száját alig mozdítva meg, miközben elnéz a fejem fölött.

 - Én trikót, te inget. Valami színeset válassz, attól nem nézel ki túl komolyan, a holnapi fogadáson szükséged lesz rá. A fülkéknél találkozunk – feleltem én is lehalkítva a hangom, majd szinte be sem fejezve a mondatot elindultam a közeli állványok felé.

Egy trikó, senki sem hinné, hogy ilyen válogatós vagyok, de trikóválasztásban nem ismerek kegyelmet. A praktikum győz mindenekfelett, mert amikor nyáron leolvad rólam a jelvényem, nekem akkor sem szabad izzadni, lankadni, tikkadni és ehhez a megfelelő viselet a trikó. De egy trikó esetében figyelni kell arra, hogy milyen az anyaga (nedvszívó, de nem ázik át, nem műszálas, mert attól kidörzsölődik a bőröm, stb.) és a színe. Igen, a színe is fontos. Nem szeretek kirívó lenni, éles helyzetben az mindig hátrány, nem akarok meggyulladni sem a feketében és végképp nem akarom, hogy egy használat után ki kelljen dobnom, mert a túl világos anyagból nem lehet kimosni a kávé, olaj, vér, stb. foltot.

Fél óra keresgélés után két Kiválasztottal léptem be a próbafülkék kis folyosójára. Egy szürkével meg egy porbarnával, de hiába próbáltam fel őket, egyik sem nyerte el a tetszésem. Az egyikben túl hosszú volt, az futás közben sose jó, a másiknak a mellrésze volt furcsán megoldva és feltűnt, hogy a hóna alatt a varrás is meg van bomolva. Kissé elkeseredtem, mint mindig, de mielőtt még a mélypontra jutottam volna Nick átjött hozzám.

 - Na, jutottál valamire? – kérdezte mögém állva a tükörben végigpillantva rajtam.

 - Nem. Ebből kilóg a melltartóm, a másik meg túl hosszú – dünnyögtem csalódottan.

 - Kilóg belőle a melltartód… – csippentette meg hátul a cicifixem kilógó pántját, miközben rám vigyorgott. – Micsoda probléma… még a végén valaki rád mászik, mert annyira lengén öltöztél… - gúnyolódott csókot nyomva a nyakamra.

 - Gonosz vagy – húzódtam el a sértődöttet játszva, de nevettem.

 - Lehet, de inkább nézd meg az inget – állt hátrébb, hogy jobban megnézhessem. Egy világoskék darabot választott ki, ahogy megigazítottam az előre kikeményített gallért, éreztem, hogy jó anyaga van, hosszban jó volt, sehol sem tűnt szűknek vagy túl bőnek. Nick valahogy könnyebben tud az alkatának megfelelően választani, bár az is igaz, hogy ünneplőt sokkal könnyebben tudok választani, mint olyat, amit a munkába is fel tudok venni. Például szoknyát soha nem viselnék az irodában. Veszélyes. Tapasztalatból mondom.

 - Nem passzol valahol nagyon? – kérdeztem halkan begombolva a legfelső gombot is, hogy az ing rendesen körbefogja a nyakát. – Milyen nyakkendőid vannak?

 - Te is tudod – dünnyögte a nyakát nyújtogatva, hogy ne érezze a gallért, miközben a tükröt nézegette. – Van a fehér-piros csíkos, amit tőled kaptam, van a fekete meg a sötétkék mintás barna…

 - Az bézs, de mindegy – kottyantottam közbe, de nem folytatta. – Ennyi?

 - Igen.

 - Akkor a piros-fehéret javaslom – döntöttem el. – A zakód rendben van már?

 - Hazafele bemegyek érte a tisztítóba.

 - Helyes, hány óra?

 - Öt lesz tíz perc múlva – pillantott az órájára.

 - Akkor lassan indulj el – csókoltam szájon gyorsan. – A tisztító hatkor zár. Este átugorhatnál – vetettem fel, de csak a fejét csóválta és ő is puszit nyomott a számra.

 - Dolgom van. „Vadászok” – vonta meg a vállát, ahogy kihátrált a fülkéből, hogy visszaöltözzön.

 - És utána? – dugtam ki a fejem a függöny mögül, mielőtt elmehetett volna.

 - Addigra már aludnod kellene – csókolt homlokon, megszorítva kezem. – De ha tudok benézek, ígérem.

 - Várni foglak – mosolyogtam rá, ő viszonozta.

 - Nem kell, van kulcsom – indult el, mielőtt még megdöbbenten utána kiálthattam volna:

 - Mióta?!

- v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - v - 

Íme tehát az első igazi Napi Emily szösszenet, remélem tetszett, azt azonban leszögezném, hogy ezek a kis epizódok a történettől függetlenek, az események nem befolyásolják egymást.

Örömmel venném viszont, ha segítségemre lennétek és kommentben vagy chatben megosztanátok velem ötleteiteket, hogy új "rovatunk" milyen témákat is öleljen fel, mire vagytok kíváncsiak. Néhány példa: fegyverek, hétköznapok, Emily családja, vérállatok, boszorkányok, más fajok, klánok, vámpírok, politika, főzés, stb., ami csak eszetekbe jut! Engedjétek el a fantáziátokat! :))

Köszönettel:

Annie