Kedves Látogató, üdvözöllek az oldalon!
Ez az oldal azért jött létre, hogy a The ParaDies című a netes íróoldalakon és zugblogomon már (kisebb-) nagyobb sikereket aratott történetem kéziratát propagálja.
- Propagálja? Meg vagy húzatva? Azonnal javítsd ki, az én történetemben nem propagálunk semmit! Legfeljebb próbálunk valami új dolgot megismertetni a közönséggel, de nem Hitler hajdani Németországában vagy az egykori Szovjetunióban vagyunk, hogy akármit is propagáljunk! Javítsd ki! - kiabálja Emily az asztalánál ülve a forgós székében. Még a lábát is felrakta az asztalra. Igazán kényelmesen elhelyezkedett, míg én azzal kínlódok, hogy bemutatkozzam nektek.
Szóval, tehát, nos... azért jöttünk létre, hogy megmutassunk valami újat. Most jó?
- Remek - kortyol bele elégedetten a kávéjába, majd a kezével int, hogy folytassam, mielőtt még máshová kattintanátok.
Ez az új dolog pedig egy könyvkezdemény, egy kicsit még ugyan befejezetlen és vázlatos és túlságosan is célratörő, de azért egészen jó kis valami. Én pedig, mint írója, teremtője és tulajdonosa ezen kéziratnak, kötelességemnek és hivatásomnak tekintem, hogy egyszer (valamikor és valahogyan, lehetőleg minél hamarabb) kiadassam, addig is és azután is népszerűsítsem, fejlesszem.
Remélem senkit nem rettentettem el, sőt inkább veszitek a bátorságot, hogy jobban körülnézzetek Emily íróasztalán, ahol folyamatosan frissülnek (majd) az információk a történettel és az FBI nyomozásával kapcsolatban. Aztán majd hátha marad nekem is egy kis csücsök, ahol leülhetek és szorgosan körmölhetem a történéseket.
- Te csak ne körmölj semmit, szolgálati titok a nyomozás minden mozzanata. Várd ki a sajtótájékoztatót! - mormog közbe ismét a vörös hajú ügynökcsaj. Fáradtan fordulok felé, majd nagyot sóhajtok.
- Emily.
- Igen? - vonja fel szépen szedett szemöldökét.
- Fogd be, különben kiírom a sztoriból Nicket.
- Fenyegetsz egy szövetségi ügynököt? - pattan fel, amitől kilöttyen a kávéja. Káromkodik.
- És ha igen? - mosolyodom el.
- Ülj le és körmölj. De aztán egy hangot se halljak! - egyezik bele nagylelkűen, mintha lett volna választása. - De azért Nicket hagyd benne a történetben, oké?
Oh, drága Annie.
VálaszTörlésAzon kattogott az agyam, hogy most akkor írjak-e bármit is az előszóhoz, végtére is ezeket még a könyvek esetében is gyakran átugrom, de ezt muszáj volt végigolvasnom, aztán megint, és még egyszer harmadszorra is. Mivel még mindig nagyon tetszik az, ahogy és az, amit írsz, gondoltam jelzem, hogy jelen vagyok, ha tetszik, ha nem, néha talán hasznos, olykor viszont teljes mértékben jelentéktelen firkálmányaimmal.
Mosolyt csalt az arcomra ez a kis szösszenet, sőt kifejezetten feldobta a hangulatom, egyrészt, mert még mindig tudsz olyat produkálni, hogy az ember fia (jelen esetben lánya) csak üljön a monitor előtt, és tördelje az ujját, hogy mikor lesz már folytatás, másrészt, mert egy darabig folyamatosan idekattintottam némi olvasnivaló reményében, és sajnos nem sok új fogadott, ám most a könyvjelzők rendezgetése között benéztem, aztán egy teljesen megújult design fogadott egy lelkes íróval együtt.
Nem rabolom tovább az idődet, tetszik nagyon ez a kinézet, bár néha elveszem benne, de nagyon ott van. Elismerésem.
Várom a folytatást, mihamarabb szeretnék még tőled olvasni, ja és mielőtt elfelejtem; azért Nicket hagyd benne a történetben, oké? :)